BLEED

A zenekarunk jelenlegi felállása 2020-ban kezdődött.
2 külön zenekarból álltunk össze, a dobosunk zenélt az énekes korábbi bandájában, valamint a gitárosok korábbi bandájában is.
Mivel egyik zenekar sem találta meg azt a stílust ami a zenekar többi tagjának megfelelő lett volna így sajnálatos módon mind a 2 zenekar feloszlott. Kis idő múlva a dobosunk össze ült a gitárosokkal zenélgetni csak idő elütésből, és akkor jött a korszakalkotó ötlet hogy neki van egy ismerőse aki énekel, és ezt a zenei irányzatot képviselné amit ők is.
2020 nyarán meg is ejtettük az első közös próbánkat, ami olyan jója sikeredett hogy rendszeressé vált.
A zenekarral azóta is írjuk az újabbnál újabb saját dalokat, folyamatos fejlődéssel.
A műfajunkat a 80-90 es évek metáljára próbáljuk összpontosítani.
A szövegeink nem meghatározott céltudatosak. Úgy értve, nem egyazon tartalomban gondolkodunk.
A szerelem, a háború, polgárpukkasztás, az élt, buli.
Több irányban eltekingetünk szöveg világban.