A Fallen Greek Gods zenekar 2021 tavaszán alakult, Szilágykrasznán (Erdély/Párcium).
Ez a hármas felállás már korábban is zenélt együtt, akkor mégcsak kedvtelésből. Elmondhatjuk,
hogy a zenekar első ágon, Gecse Zoltán szellemi terméke, ugyanis ő a zenekar fődalszerzője.
Zoltán több zenekarban is megfordult, mielőtt a Fallen Greek Gods-ot megalapították volna.
Zoltán olyan zenekarokba fordult meg, mint: Horrify, Balhé, Stormbridge, Karra stb. Első
koncertjüket, 2021 júliusában adták, ugyancsak Szilágykrasznán, amely az együttes származási
helye. Ezt követően számos koncertet adtak, különböző rendezvényeken és klubokban, ahol
jellemzően valamilyen nagy magyarországi együttes vendégzenekaraként léptek fel. Ezek a
zenekarok a következők voltak: Moby Dick, Angerseed, Atrox Trauma, Monastery, Omen,
Kazah stb.
Erdély legnagyobb városaiban megfordultak, 2023 februárjában Magyarországon is két
sikeres koncertet adtak, Kecskeméten és Budapesten. Céluk az, hogy az erdélyi településeken túl
más magyarlakta területekre is eljussanak. A legnagyobb célkitűzés, e tekintetben Magyarország,
de Felvidéktől Délvidékig mindenhol szívesen megmutatnák magukat, ahol kíváncsiak a
zenekarra.
TAGOK
Dimény Ádám–basszusgitár/ének
Szigyártó Erik–dob
Gecse Zoltán–gitár