A Magor saját stílus meghatározásaként heavy-metalcore zenét játszik: a modern metalcore és a klasszikus heavy metal elemeit ötvöző zene tiszta énekkel és üvöltéssel operál, a dalokat pedig magyar szövegek kísérik, mely ebben a műfajban egyedülálló Magyarországon.
A zenekar 2008-ban jelentette meg első EP-jét, Túl mindenen címmel. 2009-ben megjelent a Végig az Úton EP. A zenekar ebben az évben már fellépett hazai fesztiválokon.
2010-ben egész turnéra elkísérték a Tankcsapdát, ahol az ország legnagyobb koncerthelyszínein, csarnokaiban léphettek fel.
2011-ben megjelent a zenekar új klipje „Nem kell hogy félts”, mely a Végig az Úton dalaival együtt országos terjesztésben a Wild magazin mellékleteként volt kapható.
2014-ben több hazai fesztiválon szerepeltek új daluk, a „Fontosabb, mint az életem” promóciója keretében.
2015-ben megjelent a „Testamentum” nagylemez a HammerWorld magazin mellékleteként, ami elnyerte a Hang-Súly zenei díj „legjobb debütáló albuma” címét. Ebben az évben az AWS és a ROAD társaságában turnézott, de fellépett a Rockmaraton, az EFOTT, a SZIN, a Campus és még számos további hazai fesztivál színpadain, a fővárosban pedig a Sepultura előzenekaraként, Meshuggah után is.
2017-ben a zenekar megjelentette „Menedék” című lemezét, mellyel már önálló klubturnéra indultak. A lemezbemutató turné keretében ismét a Tankcsapda vendégei voltak.
2018-ban a zenekar két sikeres turnét csinált a Dorothy zenekarral.
2023-ban a Magor a jelenlegi legerősebb felállásával megjelentette az “Egy Perc” című dalát, melyet mind a közönség és a kritikusok is nagyon pozitív fogadtatásban részesítették. A tavaszi turnét követően a csapat az új lemezén dolgozik.
Speck Roland,
Inges Zoltán,
Csatai Zoltán,
Fekete Bálint,
Fülöp Tibor