Mirror

Az együttes 2016 nyarán alakult meg trióként. Mára a három alapító tag – Nagy Sándor (dob), Szapek Gergő (gitár) és Acosta Olivér (ének) – mellet Szilva János (basszusgitár) és Juhász Ferenc (gitár) alkotják a zenekart. A 2016-os debütáló kislemezt 2017-ben egy újabb EP követte, majd 2020-ban jelent meg a Mirror első nagylemeze Óra indul címmel. A csapat legújabb aktualitása az idén júliusban megjelent single, a Te magad. A tagok által “mérgesgyerekek”-ként aposztrofált stílusra a metálos riffek, a punkos tempó és a poppos dallamvezetés jellemző energikus és interaktív színpadi jelenléttel megtámogatva. Az évek során a banda olyan zenekarok oldalán járta az országot, mint a Lazarvs, a Depresszió, az Ordog, a Useme vagy a Nova Prospect. 2018-ban a Killswitch Engage és a The Raven Age előtt léphetett a zenekar az Akvárium színpadára. 2021-ben a zenekar ősszel fellépett a Heedless Elegance lemezbemutatóján szintén az Akváriumban a Tiansen és a Stubborn társaságában, majd egy őszi turné keretében a Fish! társaságában járta végig az országot, amelynek záró koncertje az A38-on volt. 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának nyertesei. A díj keretében jelenleg második nagylemezüket készítik Vári Gáborral.