A zenekar alapját Danics Dóra és Mazán Attila fektették le 2020-ban. Vendég zenészekkel együttműködve elkészítették első lemezüket, ami a Képzelgések címet kapta és a 2020 szeptemberi Hammerworld magazin mellékleteként meg is jelent. Ezután kezdtek állandó tagok után kutatni, hogy élőben is előadhassák a dalokat. Így találtak rá Kovács Kristófra, aki a basszusgitárral/klasszikus gitárral és a háttér vokállal, míg Weigl Bence a dobokkal teszi teljessé a zenekart. A csapat az élő fellépéseken samplert is használ, hogy meg tudja szólaltani a stúdió felvételeken hallható extra hangszereket, hangeffektusokat. Új lemezük 2022-ben jelenik meg Belső tenger címmel a H-Music gondozásában.
Danics Dóra - Ének
Mazán Attila - Gitár
Kovács Kristóf - Basszusgitár/Vokál
Weigl Bence - Dob